A jó projektmenedzser ismérvei, tulajdonságai

A projektmenedzser (project manager) feladatai, hatásköre igen szerteágazó. De mi kell ahhoz, hogy valakiből jó projektvezető váljon?

A jó projektmenedzser ismérvei, tulajdonságai

Napjaink üzleti világát feladatok és projektek sokasága járja át. Éppen ezért fontos, hogy a vállalatok a megfelelő módon kezeljék a mindennapos munkákat, és a váratlan ügyféligényeket egyaránt. A projektmenedzser lényegében egy új szakmává vált, de az sem ritka, hogy az egyes szakértőket bízzák meg a kisebb-nagyobb feladatok irányításával. Persze joggal merül fel a kérdés: hogyan lehet valakiből projektmenedzser, és mik a jó szakember ismérvei? Utánajártunk.

A projektmenedzser feladatai, hatásköre

Kevésbé tudományos módon megfogalmazva: attól függ. Hiszen ahány cég, annyi változó munka és elképzelés. Ezzel együtt minden vállalatnál adott egy kapacitás (dolgozókat és ügyfelek is beleértve), vagyis egy kisebb üzleti társaságnál gyakran még felelősségteljesebb lehet a pozíció, mint egy nagyobbnál, hiszen a projektmenedzser (project manager) egyfajta “mindenesként” dolgozhat. Nézzünk is egy-egy feladatot, hatáskört, ami érintheti a szakemberek mindennapjait:

  • Adminisztrációs feladatok ellátása
  • Kommunikáció (csapattal és az ügyféllel egyaránt)
  • Projektek figyelése, kezelése, teljes körű menedzselése
  • Projekttervek felállítása, aktualizálása
  • Szakmai felelősségvállalás az adott projektért, csapatért
  • Változásmenedzsment-stratégia kialakítása szükség esetén

És így tovább. Természetesen nincs kőbe vésve, hogy mit és hogyan kell csinálni, az adott vállalat és vezetőség szabja meg a feladatokat, hatásköröket. A projektmenedzser összességében az a személy, aki az adott projekt céljainak megvalósításáért felelős.

Hogyan válhat valakiből projektmenedzser?

Projektmenedzserré legfőképpen kétféle módon válhat az ember. Az egyik út, hogy valaki kiváló szakmájában, és idővel vezetési képességeit, rátermettségét is bizonyítja. Ekkor könnyen léphet előre a vállalati ranglétrán, és saját ügyfeleket, csapatot is kaphat. Innen pedig már szinte ő maga irányítja az adott projektet, megszabja, kinek mi a feladata, szerepköre. Az sem elképzelhetetlen, hogy a cég továbbképzésre küldi, hogy folyamatosan fejlődjön e téren is – meglévő szakmai kvalitásai mellett.

A másik út, hogy valaki kívülről érkezik, mint már képzett projektmenedzser. A 21. században már-már külön szakmává vált az ehhez hasonló munkakör, és képzett szakemberek hada sorakozik fel a nagyvállalatok előtt, akik képesek ellátni a projektvezetői teendőket. Az viszont, hogy valaki komplex, elismert és professzionális vezető legyen, nem megy egyik napról a másikra.

Képzések, tanfolyamok

A képzett projektmenedzser akár nemzetközileg is elismert minősítéssel rendelkezik. Egy ilyen oklevél ugyanis bizonyítja, hogy értékes tudással, tapasztalattal rendelkezik valaki. Hiszen nagyon sok “gyorstalpaló” képzés, tanfolyam is indul, amelyek viszont nem feltétlenül fedik le a szakma összes területét.

Egy PMP (Project Management Professional) minősítés például biztosan alátámasztja a projektmenedzser hozzáértését, de azért hazánkban is találni komplex, mindenre kiterjedő képzéseket. A legjobb természetesen az, ha valaki szakmájában kiváló, és / vagy egyetemi diplomával is rendelkezik.

Karrier, fizetés

Nehéz lenne pontosan meghatározni, mennyit keres egy projektmenedzser, ugyanakkor megér egy próbát. Egy nagyvállalati szakember éves fizetése különböző adatok szerint akár elérheti az évi 10-12-14 millió forintot is. Ez azonban függ a szakmai tapasztalattól, és az adott vállalat kapacitásaitól is. A kezdetekben junior-, majd medior projektmenedzserré lehet válni, a legmagasabb fok pedig általában a senior, vagy programmenedzseri titulus. Az egyéb képesítések, minősítések birtokában pedig tovább nőhet a kereset. Határ a csillagos ég.

A jó projektmenedzser tulajdonságai

Röviden megfogalmazva: a jó projektmenedzser mindent is tud. Ennek ellenére megkülönböztethetők olyan ismérvek, tulajdonságok és személyiségjegyek, amelyek alátámasztják egy jó vezető alkalmasságát. Valakinek szinte veleszületetten fellelhető egy-egy ilyen pont, más kemény munkával fejleszti magát a számára nehezebb területeken (pl. kommunikációs készség, döntéshozás stb.) is. Az viszont biztos, hogy projektmenedzsernek senki sem születik, és mindenkinek van hol fejlődnie.

Érdemes továbbá elsajátítani egyes népszerű praktikákat, “LEAN-elveket”, amelyek a folyamatok egyszerűbbé tételét segítik. Ilyen lehet például a hatásvizsgálati-mátrix is, ami a napi teendőktől kezdve a hosszú távú tervezésig, stratégia felállításáig szinte mindenre hatékonyan alkalmazható. Vállalkozók, vezetők, projektmenedzserek egyaránt előszeretettel használják ezeket a modelleket.

Soft skillek (puha készségek)

A soft skillek napjaink “divatos” vállalati készségeit jelentik. Hiszen a szakmai hozzáértés mellett egyre fontosabbá válik, hogy valaki milyen interperszonális, szociális készségekkel rendelkezik. Az IQ (intelligenciahányados) helyett itt inkább az EQ, vagyis az érzelmi intelligencia kerül előtérbe. Soft skillek lehetnek a következők:

  • Kommunikációs készség
  • Alkalmazkodási képesség
  • Nyitottság (csapatmunkára, együttműködésre a projektek során)
  • Konfliktuskezelési képesség
  • Problémamegoldó képesség
  • Proaktivitás

Ahhoz, hogy valaki elsajátítsa az ehhez hasonló tulajdonságokat, megfelelő önismeretre, gyakorlásra van szükség. Ez jó esetben megtörténhet a munkahelyen is, de nem árt tisztában lenni vele, mik a hiányosságok, és indokolt esetben pótolni azokat valamilyen módon.

Hard skillek (kemény készségek)

A hard skillek a “régi motorosok”, vagyis a kifejezetten szakmai hozzáértés, tudásalapú kompetenciák megkülönböztetése. Ilyenek lehetnek a következők:

  • Programozói, fejlesztői tudás
  • Nyelvismeret (pl. felsőfokú / anyanyelvi szinten)
  • Digitális szoftverek, programok ismerete, használata
  • Szakmai végzettség, diploma
  • Egyéb oklevelek, minősítések (pl. projektmenedzseri képesítés)

Összességében tehát a szakmai és technikai tudást foglalja magába, a kézzelfogható eredményeket mutatja fel. Hiába tud valaki jól kommunikálni és csapatot vezetni, ha nem ért az adott munkakörhöz, de így igaz ez fordítva is: ha nem tudja átadni tudását, nem biztos, hogy alkalmas lesz projektmenedzsernek. Legalábbis amíg nem sajátítja el a hiányzó elemeket.

Folyamatos önképzés, tanulás (lifelong learning)

A folyamatos tanulás, önfejlesztés napjaink gyorsan változó üzleti világában elengedhetetlen. A jó hír pedig, hogy rengeteg a lehetőség, akár ingyenesen, online felületeken is lehet tanulni szinte bármiről és bármikor. Ehhez pedig nincs szükség másra, mint egy laptopra, okoseszközre. A lehetőségek tárháza végtelen, és a jó projektmenedzser egyik ismérve, hogy felismeri, megtalálja ezeket. Úgy, ahogy majd a projektek, feladatok során élesben is.

Innovatív projektmenedzsment, üzletfejlesztés

A projektmenedzserek feladata tehát, hogy kihozzák a maximumot a csapatból, az adott projektből, és minél jobb eredményeket produkáljanak. Ezzel hozzájárulnak a vállalat fejlődéséhez, növekedéséhez. A Sciencer saját fejlesztésű szoftvere vállalkozóknak, projektvezetőknek egyaránt segít megtalálni a legjobb üzleti megoldásokat.

Hisszük, hogy az innováció mindenki számára elérhető!

Latest blog

What is the best practice in a crisis? Survival vs Advanced Mode
We've already discussed the recession in a previous blog post, but as we move forward into the new year, uncertainty keeps growing and until the necessary cost-cutting decisions are made, the future of the business is not yet secure - apart from a moment of relief.
Business Model Canvas: a simple project management tool
What is the Business Model Canvas, what does it look like, what elements does it consist of and how does it support the day-to-day operations of businesses?
All about business planning - launching the new SCIENCER
Your business plans, advisors, innovative ideas and business inspiration: just a hint of what's to come on the Sciencer platform in 2023. Over the past year we have been planning, analyzing and preparing through our business development consultancy projects to present our new tool that can help you not only survive the challenges of 2023, but also gain a competitive advantage.
Strategy Planning for 2023
Companies who start their strategic planning after the new year put themselves at a huge disadvantage. Late planning means that teams and individuals react to the fire drill of the day as opposed to proactively tackling the right set of priorities.When you don’t plan ahead, you lose  valuable selling time and put Q1 at risk.