Az innováció előmozdítása már működő KKV-knál

A kis- és középvállalkozások (KKV) esetében az innováció a növekedés egyik legfontosabb stratégiai eleme: az innovatívabb vállalkozások termelékenysége magasabb, mindemellett magasabb béreket és jobb munkakörülményeket képesek biztosítani a munkavállalóiknak, sőt az egyenlőtlenségek leküzdésében is előnyben járnak.

A kis- és középvállalkozások (KKV) esetében az innováció a növekedés egyik legfontosabb stratégiai eleme: az innovatívabb vállalkozások termelékenysége magasabb, mindemellett magasabb béreket és jobb munkakörülményeket képesek biztosítani a munkavállalóiknak, sőt az egyenlőtlenségek leküzdésében is előnyben járnak. Az új fejlesztések és technológiai megoldások kialakítása a piacon új lehetőségeket is kínálnak egyben a KKV-k részére az innovációra és a növekedésre. A digitalizáció felgyorsítja az ismeretek terjedését és az új üzleti modellek megjelenését, ez pedig lehetővé teszi, hogy a cégek kevesebb alkalmazottal, korlátozott eszközökkel és eléréssel is gyorsabban fejlődjenek.

A KKV-k általában kevésbé innovatívak, mint a nagyvállalatok. Az OECD országokban a kis- és középvállalatok kutatás-fejlesztési részesedésének medián értéke 35%. Sőt, a kisvállalkozások (10-49 alkalmazottal) hozzávetőlegesen fele rendelkezik az e-kereskedelmet is támogató weboldallal a nagyobb társaikhoz képest, és csupán harmada használ valamilyen erőforrás tervező szoftvert.

kvalifik-5Q07sS54D0Q-unsplash.jpg

Az összesített adatok azonban rendkívül heterogén valóságot rejtenek. A felmérések adatai azt mutatják, hogy a KKV-k jelentős része vonódik be az innováció valamennyi formájába, különösen a magas jövedelmű országokban, ahol a legkevesebb, akár 10 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek is képesek elérni a nagyvállalatok átlag feletti termelékenységét. 

A KKV-k hozzájárulása az innovációhoz az elmúlt évtizedekben megnőtt, köszönhetően az innováció lefolyásában történő változásoknak. A vállalati innováció már nem korlátozódik a vállalati K+F részlegekre, gyakran inkább olyan együttműködések eredménye, ahol a vállalkozások a szélesebb innovációs hálózatok részeként interakcióba lépnek, tudást és információkat cserélnek más partnerekkel. Ez a „nyílt innovációs” paradigma felé történő elmozdulás csökkentette az innovációval kapcsolatos tőkebefektetések iránti igényt, így elérhetővé tette az üzleti innovációt a KKV-k számára is. Ezen felül - különösen a tudomány által vezérelt ágazatokban (például biotechnológia és nanotechnológia) - a kisvállalkozások gyakran radikális innovációk forrásai, köszönhetően rugalmasságuknak és azon képességüknek, hogy a domináns tudásparadigmákon kívül képesek dolgozni. Ennek eredménye például, hogy a KKV-k adják a biotechnológiával kapcsolatos európai szabadalmak körülbelül 20%-át. A KKV-k alkotják a gyorsan növekvő cégek zömét is. Ezek alapvetően „innovatív” vállalkozások, amelyek rövid időn belül gyorsan növekedhetnek a szokásos üzletmenet gyakorlatában bekövetkezett változásoknak köszönhetően.

A KKV-k teljesítményében és növekedésorientáltságában mutatkozó különbségek a stratégiai erőforrások házon belüli eloszlásából és a külső partnerekkel való együttműködésekből adódnak. A bizonyítékok arra mutatnak, hogy szoros kapcsolat van a jobb vezetői készségek és a formális vezetési gyakorlatok (pl. EEM, szabványok és tanúsítványok, számvitel stb.), és a termelékenység növekedése között. Például a folyamatinnováció gyakran költségcsökkentési stratégiákat foglal magában, amelyek sikere a vállalatvezetés képességétől függ. A fejlesztés bevezetése magában foglalja az automatizálást és a digitalizálást a gyártásban, és egyben erős vezetői készségeket is igényel a KKV-k esetében.

isaac-smith-AT77Q0Njnt0-unsplash.jpg

A munkaerő készségei is fontosak, különösen a kisvállalkozásoknál, ahol a dolgozók nagyobb hányada vesz részt az üzleti innováció megvalósításában, mint a nagyvállalatoknál. E tekintetben bizonyíték van arra, hogy azok a KKV-k, melyek lehetőséget biztosítanak az alkalmazottaknak a problémamegoldó készségek fejlesztésére és tudásuk hasznosítására, másoknál nagyobb valószínűséggel sikerül új termékeket vagy folyamatokat fejleszteniük.

Az IKT eszközök és szoftverek átvétele és hatékony használata az üzleti innováció egyik formája, de egyben előfeltétele és további mozgatórugója is az üzleti innováció egyéb formáinak. Egyes menedzsment szoftverek (például ügyfélkapcsolat-kezelés vagy vállalati erőforrás-tervezés) támogathatják a kisvállalkozások menedzsmentjének tökéletesítését, de szükség lehet a vezetői készségek fejlesztésére is képzés és tanácsadás révén. Egyes digitális technológiák relevánsabbak a KKV-k számára, mint mások. Például a felhő alapú szolgáltatások lehetővé teszik a vállalkozások számára, hogy számítástechnikai infrastruktúrát és szoftvereket béreljenek egy harmadik féltől anélkül, hogy előzetes IKT-tőkébe fektetnének. Ez csökkentheti a helyszíni informatikai személyzet szükségét, és lehetővé teheti a KKV-k számára, hogy más releváns digitális technológiákat is alkalmazzanak, mint például az adatelemzés, azaz a nyers „big data” üzleti célokra történő felhasználása megfelelő tisztítás és feldolgozás után. 

A KKV-k túlnyomó többsége nem rendelkezik szellemi tulajdonjog stratégiával, vagy nem integrálja a szellemi tulajdonjogok kérdését általános üzleti stratégiájába, ami többnyire a témával kapcsolatos tudás és szakértelem hiányából fakad. A szellemi tulajdonjogok használatának akadályai különösen akkor válnak égetővé, amikor a KKV-k nemzetközi szinten működnek. A vezetői készségek fejlesztésének támogatása fontos lépés a szellemi tulajdonjogok KKV-kban történő elterjesztéséhez. 

headway-5QgIuuBxKwM-unsplash.jpg

A KKV-k gyakran nincsenek tisztában az üzleti innováció, valamint a vállalkozások túlélése és növekedése közötti szoros kapcsolattal, vagy nem tudják hogyan vegyenek részt az innovációban. A kisvállalkozások tulajdonosai gyakran nem rendelkeznek megfelelő tájékozottsággal arról, hogy a digitalizáció milyen mértékben javíthatja vállalkozásukat. A kisvállalkozásokat az is elriaszthatja az innovációtól, ha a nagy (nemzetközi) szereplők domináns piaci pozícióval rendelkeznek, ami egy olyan gazdaságban is előfordulhat, ahol a technológiai vezetők egyre inkább elfoglalják a legtöbb piaci részesedést a „győztes mindent visz” dinamika miatt. A globalizáció megnövelte a határokon átnyúló együttműködés jelentőségét az innováció terén, de a KKV-k nehezen találnak megfelelő tudáspartnereket és helyi, nemzeti és globális hálózatokat a kapcsolódásra és tudásmegosztásra. 

 

Forrás:

https://www.oecd.org/cfe/smes/ministerial/documents/2018-SME-Ministerial-Conference-Parallel-Session-4.pdf

 

Legutóbbi blogbejegyzések

A legegyszerűbb és legokosabb marketing eszköz kis- és középvállalkozásoknak
Kisvállalkozás vezetőjeként érezheted úgy, hogy a közösségi média csak egy újabb időigényes feladat, amely nélkül is tökéletesen tud zajlani a működés. Az igazság azonban az, hogy a közösségi média hatékony eszköz lehet vállalkozásod növekedéséhez és új ügyfelek eléréséhez.
Elindult a Sciencer Innovációs Podcast Sorozat!
Érdekes beszélgetések különböző szakmák elismert szakértőivel, akik mind zászlójukra tűzték az innovációt. A Sciencer Innovációs Podcast sorozat már YouTube-on és Spotify-on is elérhető!
A Hybrid Modell - Hogyan biztosítsd a hatékonyságot?
Mit is jelent pontosan a hybrid munkamodell? Hogyan biztosítsuk azt, hogy a munka el legyen végezve - helyszíntől függetlenül? Munkavállalói autonómia és a hybrid modell a gyakorlatban.
Mi a legjobb taktika válság idején? Túlélés vs előretörés
Egy korábbi bejegyzésben boncolgattuk már a recesszió témakörét, de ahogy haladunk előre az új évben, nő a bizonytalanság, és amíg a szükséges költségcsökkentési döntéseket meghozzuk, pillanatnyi enyhülést leszámítva a cég jövője még nem biztosított.