Projekttervező szoftverek és menedzsment megoldások 2022-ben

A projektmenedzsment minden cég számára elengedhetetlen feladat: feladatkezelés, a szerepkörök kiosztása, a határidők betartása döntően meghatározza a cég működősét. Egy teljes, főként többszereplős munkatervet pedig lépésről lépésre, átláthatóan kell felépíteni.

 A 21. században szerencsére már nem kell mindent papíron, vagy fehér táblán prezentálni, hanem elérhetővé váltal az inovatív és modern megoldások, melyek segítségével a hatékonyság növelhetp. Projekttervező szoftverek 2022-ben.

Miért fontos a projekttervezés?

Amióta az ember az eszét tudja, használ projekttervező praktikákat, még akkor is, ha nem is mindig volt tudatában. Hiszen már az ősidőkben is együttműködésre volt szükség a túléléshez. Ezek egytől egyig elengedhetetlen képességek az üzleti életben is.

Az elmúlt évszázad óta egyre tudatosabb elméletek, gyakorlatok látnak napvilágot a projektek minél hatékonyabb menedzselésének céljából. Különböző modellek és módszertani megközelítések jelentek meg, mint a:

  • Vízesés módszertan:  ennél az elméletnél a projektet sorozatos, lineáris szakaszokra bontjuk. Ez azt jelenti, hogy minden szint függ az azt megelőzőtől, hiszen egy ház tetejét sem lehet felhúzni, ha nincs meg az alapja. Ez a “mérnöki” felfogás a megközelítése ennek a modellnek.

  • Iteratív módszertan: a módszertan a szoftverfejlesztés egyik eszköze, ami a tervezést, a tesztelést, majd az utómunkálatokat is magában foglalja. Lényegében a vízesésmodell fokozatos alkalmazása. 

  • Agilis módszertan: egy újabb, modernebb felfogást tükröz. Jól hasznosítható napjaink folyamatosan változó világában, hiszen az üzleti kihívásokat kreativitással, visszajelzésekkel és rugalmassággal kell kezelni.

  • Alien módszertanAgilis módszertanra épülve még inkább igyekszik kiragadni a projektgazdát, és csapat részvevőit a valóságból. Ez azért fontos tematika, mert egy projekt egyszerűsítése mindig sokkal egyszerűbb, mint ennek a fordított elve. Főként nagy kreativitású projektek esetén használatos technika. 

A tudatos projekttervezés tehát nemcsak hasznos, hanem már-már kötelező. Legyen szó nagyvállalati tervekről, kisebb célokról, vagy csak egyszerűen a napi feladatok kiosztásáról, szükség van egy módszerre, eszközre, vagy éppen szoftverre, ami segíti a hatékony munkavégzést.


Projekt tervezés

A projekttervezés lépései, avagy a munkamenedzsment

A sikeres projektmenedzsment titka a részletekben rejlik. Meg kell határozni, hogy

  • mi a komplett cél,
  • kinek mi az egyéni feladata ebben,
  • mik a határidők,
  • az egyes feladatok hogyan épülnek egymásra.

Egy projekt jó esetben gördülékeny és önműködő. A vállalat vezetőinek nem kell óránként az alkalmazottak fejére koppintani, hogy végezzék a dolgukat. Az egymásra épülő feladatok jellege miatt pedig kínos, ha valaki nem végez időben. A sorban következő kollégával szúr ki, hátráltatva ezzel a teljes projektet.

Projekttervező megoldások a gyakorlatban

Hogyan is néz ki mindez a gyakorlatban? Honnan fogja tudni mindenki, hogy mi a feladata, mikorra kell elkészülnie és így tovább? Nem lehet minden egyes nap megbeszélést tartani, egyesével kiosztani a munkákat. Ez rengeteg időt emésztene fel, amit valami sokkal hatékonyabbra is lehetne fordítani. 

Valószínűleg nem árulunk el nagy titkot, hogy a siker a digitalizációban rejlik. Napjainkban már igen bőséges a kínálat a jobbnál-jobb projektmenedzsment-szoftverek tekintetében. A használatukhoz busás összegeket sem kell kifizetni, sőt, egyes programok már ingyenesen is elérhetők. Adott a lehetőség, hogy nagyon gyorsan, egyszerűen és hatékonyan megvalósuljon a munkamenedzsment.



Projektmenedzsment

 

Projektmenedzsment, sikeres megvalósítás, költséghatékony működés

Minden szervezetben vannak növekedési és fejlődési lehetőségek, azonban ezek sokszor rejtett formában vannak jelen. 

Sciencernél megoldást kínálunk, aminek keretében egyedi szoftver megoldással támogatott projekt vezetést érhetsz el. Dolgozz egyidőben kollégáiddal, ügyfeleiddel az interaktív Business Model Canvas (BMC) webapplikációban. Tervezd meg projekted, ötleted, vállalatod stratégiáját egyszerűen.

Legutóbbi blogbejegyzések

A legegyszerűbb és legokosabb marketing eszköz kis- és középvállalkozásoknak
Kisvállalkozás vezetőjeként érezheted úgy, hogy a közösségi média csak egy újabb időigényes feladat, amely nélkül is tökéletesen tud zajlani a működés. Az igazság azonban az, hogy a közösségi média hatékony eszköz lehet vállalkozásod növekedéséhez és új ügyfelek eléréséhez.
Elindult a Sciencer Innovációs Podcast Sorozat!
Érdekes beszélgetések különböző szakmák elismert szakértőivel, akik mind zászlójukra tűzték az innovációt. A Sciencer Innovációs Podcast sorozat már YouTube-on és Spotify-on is elérhető!
A Hybrid Modell - Hogyan biztosítsd a hatékonyságot?
Mit is jelent pontosan a hybrid munkamodell? Hogyan biztosítsuk azt, hogy a munka el legyen végezve - helyszíntől függetlenül? Munkavállalói autonómia és a hybrid modell a gyakorlatban.
Mi a legjobb taktika válság idején? Túlélés vs előretörés
Egy korábbi bejegyzésben boncolgattuk már a recesszió témakörét, de ahogy haladunk előre az új évben, nő a bizonytalanság, és amíg a szükséges költségcsökkentési döntéseket meghozzuk, pillanatnyi enyhülést leszámítva a cég jövője még nem biztosított.